Ma valahogy már reggel éreztem, hogy amolyan lusta napom lesz. Miután mindenkit kihajítottam otthonról, nekiültem a kávémnak. Aztán valahogy kiandalogtam a kertbe, a bögrével a kezemben. Nem volt most meleg, olyan idő volt, hogy egyik oldalon a nap sütött, és ez megvilágította a sötét esőfelhőket. Egészen szép zöldnek látszott minden. Végigbogarásztam a gyerekek által csak bermuda nyírfáknak nevezett kicsi, két éve ültetett fácskákat, amiből nagy lombú háromszög alakú liget lesz majd egyszer. Aztán megnéztem mekkora a szibériai mézbogyó termése, amit tavaly ültettünk és most először virágzott. Hát olyan kisujjamkörömnyi termések vannak rajta, pontosan 6 darab. Meg is locsoltam őket, hátha akkor esni fog az eső. Továbbmentem a kerítés mentén, és lenyestem a nyári orgona tavalyi elszáradt virágait, adtam egy kis trágyát a pirosvirágú díszbirsnek, a kékszakállnak, a loncnak, a tamariskának, a két tő ribizlinek és a két tő egresnek. A kukorica nem kezdett még nőni, de a sütőtök kidugta már pár helyen a fejét. Kicsit aggódva nézegettem őket, mert már most nagyon kezdi benőni a szúrós bokorsövény, aminek az aljába ültettem őket. Úgyhogy azt is megmetszettem. Aztán megmelegítettem a kávémat és visszamentem a kertbe, hogy tovább lustálkodjak. A hintaágyból csak néztem ki a fejemből, néztem a virágzó májusfát, hogy mekkorát nőtt tavaly (lehet, hogy tényleg közel ültettem a házhoz?), a köriseket és az aranyesőt, hogy idén csak egy virág van rajta, akkor viszont hátha nő egy jókorát végre. Aztán végigmentem a másik kerítés mentén, és megállapítottam, hogy a tavaly ültetett 12 bokrocska közül 4 sajnos nem hajtott ki. Viszont az olajfácska, ami teljesen kiszáradtnak tűnt, az a tövéből hozott egy pár miliméteres hajtást. Nohát. Ezeket is megtrágyáztam és meg is locsoltam, hogy még biztosabban legyen eső. Aztán továbbmentem az idei év nagy újdonsága felé, a "konyhakert" felé. Ezt a lányom találta ki, hogy ültessünk mindenfélét, és bár ő már elveszítette az érdeklődését, de én nagyon élvezem. Ültettünk borsót, sárgarépát, petrezselymet, salátát, retket, mángoldot, uborkát, babot, sütőtököt, főzőtököt, patiszont és kukoricát. Hogy lesz-e bármiből is valami, azt nem tudom, de ha a gazda szeme hízlalja a termést, akkor talicskával se győzzük beszállítani majd a házba. Mindenesetre a borsó, petrezselyem, sárgarépa és retek már kikelt. Elsőszülöttünk a borsó, és ez már tetemes 20 cm-es magasságba nőtt. Apró, cérnavékonyságú kacsóival tapogat jobbra balra, mint egy szédült balettáncosnő, és jobb híján saját magába, meg a mellette álló éppolyan ingatag másik növénykébe kapaszkodik bele. Aztán elől a sziklakernél végképp elveszítettem az időérzékemet. Annyi, de annyi minden fér egy pár négyzetméteres kertbe, hogy megszámolni sem lehet. A hagymások már elvirágoztak, ezeknek levágtam az elszáradó virágját, hogy ne magot hozzon, hanem a hagyma erősödjön. A kökörcsinek kezdenek punkosodni, őket majd később nyírom le, annyira szépek így is. A liliomok kezdenek bimbót ölteni, és az első fügék is már mogyorónyiak. A kövirózsák közé szokásukhoz híven sok csiga bújt el, de őket könyörtelenül kitelepítettem az utcai kertbe. Úgyis visszajönnek, de addig is...
Jó későn értem be. Jó sok munka van. Megszívtam a reggeli lustálkodást, mert futni nem tudok menni, hogy végezzek, mire a gyerekekért kell mennem.
