A melletem levő asztalnál beszélgetett két 35-40 év körüli nő. Az egyik a konszolidáltság mintaképe volt, farmerban és pólóban, edzőcipőben, enyhén zilált hajjal, és tekintettel. Ő beszélt először.
-Szörnyű sorsom van. Reggel hatkor kelek. Kávét, kakaót főzök, tízórait készítek, titokban leellenőrzöm az iskolatáskákat, hogy minden bennt van-e. Aztán fél hétkor mindenkinek ágyba viszem az italát és gyengéden, türelmesen keltegetem a férjemet, meg a két gyereket. Hétre puccba vágok mindenkit s kilökdösöm a családot az ajtón. Nekem marad 10 percem, hogy lezuhanyozzak, felöltözzek és én is elinduljak dolgozni. Nyolcra már bent vagyok, nem késhetek, mert pontban fél ötkor le kell lépnem. Illetve kedden, szerdán, csütörtökön csak négy ötvenkor indulok, így nyerek egy órát, amivel viszont pénteken kell hamarabb elindulnom, mert aznap fél négykor végeznek a kölykök. Szóval kimelózom a belem, mert nekem netto nyolc óra alatt kell megcsinálnom azt, amit másnak 10-12 óra alatt, de ezért nem hála jár, csak folyamatos sanda pillantások, és nyomatékos órára nézés a főnökök részéről, irígykedő pillantások és megjegyzések a munkatársaktól. Szóval végeztem és elindulok a gyerkőcökért, összeszedem őket, és igazán igyekszem, hogy türelmesen érdeklődve meghallgassam a kis mondanivalóikat, sőt nagyon kell igyekeznem, mert ilyenkor derül ki, hogy mikor kell ünneplőbe menni, csak mellékesen, hogy másnapra vinni kell egy mázsa gyümölcsöt, vagy hétvégén elmenne egy szülinapra, amit rögtön tovább kell fejlesztenem, mert valamikor ajándékot is kell venni rá. Aztán hazaérünk, és kezdődik a harc a leckeírásért. Át kell alakulnom kiképző tiszté, és miközben ráveszem őket egy nemakarok dologra, valami vacsorát kell rittyentenem, meg mosni egyet, meg be-, vagy kipakolni a mosogatóból, meg felsöpörni, meg rendet rakni, meg fel-, lehúzni az ágyneműt. Közben esetleg az édes pár is hazajön, hát őt is meghallgatni, megteríteni, közben gyorsan kihímezni a fiú házi feladatát, ami még nekem is legalább 4 délután, neki 4 hét lenne, kikérdezni a leckét és továbbzavarni őket hegedűt, zongorát gyakorolni. Megvacsoráztatni mindenkit, ellenőrizni, hogy kiterítették-e az úszáscuccot, meghallgatni a hegedű és zongorajátékot, és még pár bíztató szóval is fellelkesíteni őket. Elpakolni a konyhában, kitalálni, hogy másnap hajnalban mi a francot adok nekik tízóraira, elzavarni őket fürödni, és meghallgatni a meleg vízben előtörő fantasztikus gondolatokat, meg a férj sirámát, hogy nem foglalkozom vele, és fél órája kiabál egy teáért. Ágyba küldeni őket, könyvet válogatni, hogy mit olvassanak, és végigasszisztálni a kábé félórás jóéjszakátpuszis szertartást. Ekkor hullafáradtan lerogyok a heverőre, és három másodpercenként felugrok, mert valahol égvehagytam a lámpát, még egy teát a kedvesnek, meg símogassam meg a buksiját, meg előlhagytam a kenyeret a konyhában, meg elfelejtettem megetetni a kis pelét, meg már tegnap is meg kellett volna locsolni a virágokat. Ez eltart 9-10-ig, és akkor úgy zuhanok az ágyba, hogy ha közeledni merészel a férjem, hát melegebb éghajlatra küldöm szegényt.
A másik, aki nagyon válogatottan volt öltözve, ruhája és frizurája valami fantasztikusan tükrözi a drágaságát, de nem hivalkodóan, hanem azon a laza módon, ahogy az ember a krakatból az egyforma áruk közül is egy pillanat alatt kiválasztja azt, ami a legdrágább az összes közül. Elgondolkodva kavargatta a kávéját, de alig várta, hogy sorrakerüljön.
-Én mégis irígyellek, drágám. Gondold el az én sorsomat. Nekem 9 órakor is nagyon fárasztó kelni, mert hajnalban kerülök ágyba. Legalább egy órán keresztül készülődök, mert minden pillanatban a legjobb formámat kell hoznom, hiszen még mindig nem jöttem össze a nagy Ő-vel. Úgyhogy minden nap hajat mosok, testápolózok, szőrtelenítek, befésülöm a hajam, kifestem a körmöm, tornázok, és végigmasszírozom a kritikus területeket narancsbőr ellen. Sokszor a halálba kívánom ezeket a dolgokat. Beérek a melóhelyemre, ahol nekem kell lenni korunk emancipált hősnőjének, aki okos, csinos, megbízható, gyorsan dolgozik, vág az esze, nekem kell nyálukat hullató partnereket ebédelni vinni, közben fantasztikusan lavírozni az udvarias és sziporkázó, de nem buja és mindenre kapható nő között. Mint a bíró lányának, olyannak kell lennem, adok is meg nem is, hitegetek is meg nem is, bíztatok is meg nem is. Dolgozok este hétig, nyolcig, kilencig, hiszen ki más túlórázhat, ki mást lehet bennt tartani, mint egy nőt, akinek se kutyája, se macskája. Közben lopva el kell olvasnom a híreket, újdonságokat, mert pillanatok alatt lemaradok, ha nem vagyok naprakész. Ha mégsincs erre időm napközben, akkor mindezt éjszaka kell megtennem. Végzek mondjuk jó esetben este nyolckor, és mehetek a késő estig nyitvatartó fittness szalonokba, hogy elintézzem a fodrászt, kozmetikust és eleget tegyek az edzéstervnek. Ha netán eljutok egy konferenciára, vagy tanfolyamra a szellemi épülésem miatt, azt kőkeményen, minimum kétszeres szorzóval kell ledolgoznom, és hálát lihegnem, hogy egyáltalán elengedtek. Nem lehetek tiszteletlen, mert egyedül törlesztem a lakás árát, és még 4 évig sokat kell keresnem, hogy ne menjek csődbe. Bevásárolni már csak az éjjel-nappal nyitvatartó helyeken tudok, és ha időnként házias ízeket kívánok meg, akkor hajnali 1 és 2 között főzök valamit. Az estéim szinte minden nap bulival telnek. De uramisten, milyen bulikkal! Ezeknek a háromnegyede olyan, hogy udvariasságból és persze számításból kell elmennem, mert nem mondhatok nemet rá. Kényszeredett beszélgetések a főnök feleségével, diétatanácsok a könyvvizsgáló nejének, szülinapi ajándék a sohanemlátott, de nagyonfontos embernek, aki viszont hasonló munkakörben tud alkalmazni, ha már végképp besokallok ettől a helytől. A fennmaradó időben ruhákat venni, áá.. nem is sorolom. Ha 30 óra lenne egy nap, akkor sem jutna mindenre.
A két nő halk, lemondó sóhajokkal kavargatta a kávét, aztán a családanya kis cinkos mosollyal újra megszólalt.....
