Jó az a szülői értekezlet. Már szociológiai tanulmánynak. Én kötelezővé tenném a szociológia, pszihológia szakos főiskolai hallgatóknak, hogy részt vegyenek pár ilyenen, és garantáltan lenne miből megírni a diplomamunkájukat.
Első lépésként már az is érdekes, hogy ki, hova ül. Miért ül szerényen, álszerényen a leghátsó padba az a mindenlében kanál anyuka, aki úgyis a fél szülői értekezletet azzal fogja tölteni, hogy részletesen beszámol az SZMK gyűlésről, kenetteljesen megköszöni mindenki legapróbb mozgalmi munkáját, és halk khm...khm.. után kijavítja az osztályfőnök szavait, ha az valamit netán nem jól tudna, vagy még valamit nem tud, de ő már igen.
Az meg akit nem érdekel az egész és azért jön el, hogy végre dumcsizhasson egy kicsit a gyerek legjobb haverjának az anyukájávak, az miért ül előre?
De ha kielemeztük az ülésrendet is, még bőven marad megfigyelnivaló. A szülői tipusok.
Vannak azok a szülők, akik minden általános kijelentést magukra vesznek, mint valami lódenkabátot. Teszem azt az osztályfőnök megjegyzi, hogy kéne beszélgetni a gyerkőcökkel a tisztaságról, mert elég ramaty helyezést ért el az osztály a tisztasági versenyen. Erre az adott szülőtipus már pattan is fel és 1, kikéri magának, mert náluk akkora tisztaság van, hogy a padlóról is lehet enni, és igen már az ő gyereke is panaszkodott, hogy itt milyen kosz van, és ezzel csinálni kéne valamit. 2, elsírja magát, hogy jajj istenem ez tényleg mekkora probléma, otthon is milyen rendetlen a gyerek, és odaönti a tapasztaltakat a többi szülő elé. Aztán elégedetten, vagy sértődötten leül, hogy vértezze magát a következő megjegyzésre.
Vannak a jegyzetelő szülők. Egész álló szülői értekezleten keresztül vadul jegyzetel, még a fenti kirohanás alatt is bőszen ír.
Vannak a nem figyelők, lásd az első sorba ülőket például, akik csak arra figyelnek fel, ha az osztályban jelenlevők egyöntetűen a papír fölé hajolnak és felírnak valamit, akkor rájönnek, hogy valami fontos hangzott el, és elkezdenek forgolódni, a mögöttük ülőről lemásolni a fontos dátumot, és ha nem értik mi van, nem általlanak újból és újból rákérdezni, mikor is lesz az őszi szünet? mit is kell behozni drámára? mi a rendje a hiányzás igazolásának? stb. stb.
Vannak azok a szülők, akiknek a gyereke soha nem tehet semmiről, és makacsul ragaszkodnak ahhoz a tényhez, hogy az ő gyereküket itt látványosan diszkriminálják, és nem fogékonyak a legszelídebben, legjóindulatúbban elmondott ellenérvekre sem. Legjobb példa a fiúk-lányok közti megkülönböztetés. Nem, és nem, és nem helyes, hogy ebédeléskor nem engedik a fiúkat egyesével visszaszivárogni a terembe, míg ugyanezt a lányoknak szabad. Ez hátrányos megkülönböztetés és kikéri magának, akkor is, ha a tanár lassan, érthetően elmagyarázza, hogy az osztály lányai megbízhatóak és csendesek, míg a fiúk esetében számtalanszor előfordult, hogy focizni kezdtek a folyosón, meg hangoskodtak, és mivel tanítás van közben más termekben, így a fiúk megvárják egymást és a tanárt, aztán együtt vonulnak fel. Ez akkor sem igazságos. Ne lehessen a lányoknak sem. Ismerős hozzáállás, igaz? Mondhatni iskolapélda. :)
Vannak a kiterjedt ismerősi körrel rendelkező jóindulatu szülők. Ezek, ha felmerül egy probléma rögtön kész megoldást szállítanak. Nehéz a kamaszodó fiúkkal? Semmi baj, van egy ismerőse, már pattan is a táblához, név, telefonszám, aki erőszakmentes kommunikációt tanít a gyerekeknek, legjobb lenne az egész osztályt egyszerre, az még kedvezményes is, és ha nem nyomja le azonnal pár szülő, akkor már tárcsázza is az illetőt, hogy időpontot egyeztessen.
És vannak a kiterjedt ismerősi körrel rendelkező, nem jóindulatú szülők. Ők azok, akik, na majd én utánanézek ennek, mert az adott könyvterjesztő hálózat tulajdonosa személyes jó barátom, mi az, hogy nincs az adott kötelező olvasmány, vagy miért olyat adtak meg, ami nincs, de akkor sincs semmi baj, majd ő beszél az önkormányzat felelős vezetőjének a vezetőjével, mellesleg csütörtöki kártyapartner, aztán majd nem lesz ez a kötelező olvasmány.
És utoljára, de nem utolsó sorban vannak azok a szülők, akik összetévesztik a fogalmakat és a szülői értekezleten olyan személyes problémákat vetnek fel mindenki előtt, amit ha ott lenne a gyereke, az szerencsétlen csak szégyenkezve hallgatna, mert nem szülői értekezleti, hanem négyszemközti fogadóórai téma. De semmi vész, vannak szülők, akik csámcsogva hallgatják, hogy a kis Julcsikának megjött a menszesze és a tornatanár nem engedte lazsálni, hanem fájó hassal ott kellett futkároznia a többiek között. És sajnos még vérszemet is kapnak, mert kerülnek elő az újabb és újabb személyes történetek.
