Hát igen. Már több,mint fél éve döglődik a cég, ahol dolgozom, lassú kínhalállal. Már túl vagyunk az összes stádiumán ennek a kórnak. Először a reménykedés, a majd csak lesz valami, aztán a dühöngés, hogy az a jó ... isten sem akarja, hogy kilábaljunk végre, aztán a fásult beletörődés, amivel fogadjuk az újabb és újabb rossz híreket. Közben persze időnként fellángol az optimizmus, a kevéske jó hír, mire az agy mélyebb rétegeibe kerül, már úgy felfújódott,mint egy lufi, aztán megint az elkeseredés.
Ma reggel már egészen konkrétan elgondolkodtam azon, hogy neki kéne állni keresni valami munkát.
A keresését gondoltam azzal kezdem, hogy előhívom agyam mélyebb rétegeiből az eddigi munkahelyváltások tapasztalatait. Hát ezt nem kellett volna.
Ugyanis egyből elő is jöttek. Voltak olyan helyek, ahol egy probléma vált tarthatatlanná. Pld. a projectem csak nem akart beindulni, hitegettek, eltolták folyamatosan. Eljöttem. Két hónap múlva elindult. Volt egy másik, ahol annyira hülye volt a főnök, hogy az már fájt. Eljöttem Három hónap múlva kirúgták. Vagyis várni kellett volna. Kitartani, csak egy kicsit. Mert a hely maga jó volt.
Aztán volt a másik. Kitartottam. Még a hülyeségen túl is kitartottam. Már fizetést is csak akadozva kaptunk, de mivel maga a hely jó volt, vártuk, hogy jobbra forduljon. Nem szabadott volna.
Akkor ez most melyikhez fog tartozni?
Mindenesetre az önéletrajzaimat frissítem. :)
