Drága Barátosnőm,
Remélem jól vagy és jól telnek a napjaid. Annyira örülök, hogy megtaláltad a számításodat ott a nagy messzeségben, és nagyon hiányzol. Hiányoznak kegyetlenül a véget nem érő beszélgetések, az, hogy volt akinek hasonló gondjai voltak és akivel mindent meg tudtunk beszélni.
Annyira szar érzés, hogy a sirámaimmal kereslek meg. De remélem segíteni fog, ha csak kibeszélem magamból a hetek óta tartó rosszkedvem okát. Nem kell, hogy igazat adj, nem kell a tanács sem, csak hagy meséljek. Hiszen mindig úgy voltunk egymással, amin rengeteget röhögtünk is, hogy tudtuk mi magunktól is, hogy mi a megoldás, csak kellett valaki, akinek elmesélve a dolgainkat, kikristályosodott a megoldáshoz vezető út.
Hetek óta szar kedvem van, rossz a hangulatom és mindenkibe belemarok, akit csak elérhetek magam mellett. Régen, mikor még itt voltál nem fajultak idáig a dolgok. Megerősítettük egymást, és tettük, amit tennünk kellett. Jól, vagy rosszul? Mindegy, de született egy döntés, amihez lehetett igazodni, és utána már nem volt érdemes rágódni rajta.
Most csak saját magamat tudom gyötörni vele, és nem tudok se á-t, se b-t dönteni, nincs aki megrázzon. Bizonytalan vagyok, vagy mégsem? Hahaha.
Pár hete a gyerekeim anyósomékkal, a másik unokatesókkal és annak szüleivel nyaraltak együtt. Mikor lementünk utánuk tele voltak panasszal a fiamra. No nem konkrétan panasszal, inkább észrevételekkel és javaslatokkal. Hogy egy ekkora gyereknek már tudnia kellene kontrollálnia magát, nem véresre vakarni a szúnyogcsípéseit. Meg annyira figyelmetlen, hogy ő az egyetlen, aki nem veszi észre, hogy sáros cipővel nem szabad felmenni a teraszra, hogy milyen lassú, és lusta. Tudod, ha ezt simán elmondják, akkor nincs is gond, leszídom, nem érdekel különösebben. Nekem is vannak olyan rossz szokásaim, amiről nem nagyon tudok leszokni, én is csak 40 év tapasztalatával a hátam mögött tudom feltérképezni, ha valahol más viselkedési szokások vannak. Szóval, ha itt megállnak nincs is gond. De folytatták. Előhívták visszamenőleg a régi viselkedését, hogy hosszú volt a reakcióideje, és nem tudta elkapni a neki dobott labdát, hogy milyen ügyetlen a mozgása. Egy idő után olyan érzésem volt, mintha egy szellemi fogyatékosról beszélnének, aki 6 éves szinten van (ezt mondjuk mondták is). Miután diagnosztizálták, hogy a nehéz szülés miatt oxigénhiányos állapotba került, tele voltak pozitív szándékú javaslatokkal, hogy el kellene vinnem fejlesztő tornára, meg ilyesmi. Akkor én már robbanásközeli állapotban voltam, hogy Dr. Okos és Okosné mennyire ismerik is a 12 és fél éves kamaszfiúk tulajdonságait és lelkivilágait. Fantasztikus. Azt sajnálom csak, hogy nem robbantam. Mert az egyértelmű helyzetet teremtett volna. Nem, én csak hallgattam dermedten, és néztem a páromat, aki egyetértőn bólogatott, néztem anyósomat, aki egyetértőn bólogatott. Az ő egyetértésük elbizonytalanított. Lehet, hogy tényleg gond van vele? És bólintottam, hogy majd intézkedek és keresek valamit.
Ezzel úgy éreztem elárultam a fiamat.
Mert tényleg vannak gondok vele, de ezek megegyeznek a vele egykorú gyerekeket nevelőknél található gondokkal. Szemtelen, figyelmetlen, álmodozó, feledékeny, lehetne sorolni. Akárkinek soroltam fel a "bajaimat" vele kapcsolatban csak néztek értetlenül, vagy kiröhögtek.
Mikor kicsi volt, voltam vele pár terápián. A logopédus, mellékesen egy iskola fejlesztő pedagógusa, nem talált nála kezelendő problémát. Egy igazi fejlesztő pedig kerek-perec kijelentette a páradik alkalom után, hogy szerinte pénzkidobás hozzá járatnom a gyereket. Amikor ezekre jártunk az anyósom szinte megbotránkozott rajta, hogy minek, a férjem pedig jó férjhez híven a vállát vonogatta, hogy persze drágám, vigyed csak, ha akarod. Most, hogy a sógoromék kijelentenek valamit, egyből mindenki ugrik és kérdezget, hogy hol tartok a szervezésben.
A férjem szerint hiúsági kérdést csinálok belőle. Nem is akar megérteni, hiszen kimondatott sógor isten által, a gyerekkel gond van. Tulajdonképpen igaza van. Erősen bele lett tiporva a hiúságomba. De ez csak az egyik oldal. Eszébe jut bárkinek is, hogy bele lesz tiporva egy amúgy is önbizalomhiányban szenvedő kiskamasz egójába? Hogy őt fejleszteni kell. Ő már nem egy tehetetlen 5 éves gyerek, aki csak azt látja, hogy elviszik tornázni, ő már magyarázatot is követel hozzá, és ha nem kap elégségeset, akkor kreál magának.
