Gondolom rengeteg embert kiakasztó téma. Vagy lehet, hogy csak mi csináljuk rosszul. Szóval az iskola előtti utolsó héten otthon maradtam szabadságon. Gondoltam ez a hét mindenre elég lesz. Már a hétvégén elkezdtük a munkát, amit kitűztem magunk elé. A lány szobájával kezdtük. Mindent lepakoltunk a polcokról és nekikezdtünk selejtezni. Hogy miért van szüksége egy 11 éves lánynak egy háromlábú kisdínóra, nem tudom, valamint elszakadt hajgumikra?, beszáradt gyurmákra?, egy elszakadt képeslap egyik felére, amin egy ló feje látható?, régi kis festékesdobozokra? és sorolhatnám a végtelenségig, szinte minden egyes kidobásra itélt darabnál könnyekig menő harcot vívtunk, és ez nem volt elég, a fiam ott állt készenlétben a szemetes mellett, hogy a kacatfiókja számára újabb felbecsülhetetlen értékű apróságokat gyűjtsön.
A játékok után a szekrények belseje jött. Amilyen lelkesen és figyelő mondhatni árgus szemekkel vettek részt a játékválogatásban, annyira utálták a ruhapróbálásos időszakot. Már üvöltöztem velük, mert minden percben elszivárogtak a szobából. Aztán a szivem kezdett egyre jobban lezsibbadni, mikor egymás után raktuk ki a kinőtt ruhákat, cipőket. Mi a francnak kellett nekem elsőnek szülni a családból, ráadásul egy fiút, meg egy lányt? Hogy mi még véletlenül se kapjunk senkitől kinőtt ruhákat, és még egymástól se tudjanak örökölni? Dohogva vágtam be az előszoba sarkába 5 orbitálisan nagy szatyrot, tele kinőtt, de még használható ruhákkal. Aztán kis rémülettel néztem a szekrényben szinte elvesző pár darab ruhát. Vígasztaltam magam, ahogy tudtam. Szerencsénk van, ha gazdagok nem is vagyunk, de szegények sem, jobban meg lennék rémülve, ha semmit nem nőttek volna, hejj de szép szál legény lesz az én fiamból, stb.
Aztán a következő héten, mindent ugyan nem sikerült megvennünk, de elköltöttük 3 nap alatt az egész havi fizetésemet (még jó, hogy nem egy fizetésből élünk) Csak cipőből 7 darabot kellett vennünk (kinti, benti tornacipők, ünneplő cipők, utcai cipők) Számtalan ruhát (nem is vettünk számtalant, csak egyet-kettőt a vékony, vastag pulóverekből, nadrágokból) még befizettük az ebédet és a zeneiskolát, megvettük a tankönyveket és írószereket, máris husss, a fizetésnek annyi. (nem is volt elég rá) Hogy a francba csinálja ezt egy gyerekeit egyedül nevelő, vagy egy fizetésből élő család????
De nem is a pénzen akartam sirdogálni, hanem elmesélni, hogy mennyire kifáradtam. Elvittem őket fogorvoshoz, szemészetre és majd még ortopédiára is el kell mennünk. De az első hét se lesz semmi. Be kell jelentkezni a zenetanároknál, időpontot kérni, meg kell nézni, hogy mikor és milyen szakkörök kezdődnek, és amikor már pont úgy néz ki, hogy kialakultak a napok, akkor lehet edzést keresni számukra. Még legalább 2 hét, mire minden kialakul és beáll egy normális kerékvágányba.
Majd akkor elkezdhetek foglalkozni magammal is, hogy a nagy stresszben felszedett kilóimat leadjam valahogy. De hogy, hogyan?
