Mikor reggelente jövök be az irodába, olyan jókat szoktam gondolkodni. Megvitatom az élet nagy kérdéseit és eltervezem a napomat. Ebben a stádiumban még minden tökéletes, percre le van osztva a tennivaló, minden belefér, csak mikor kiszállok a kocsiból és más is beszáll a folyamatba, akkor szokott felborulni minden.
De most nem is erről akarok írni, hanem ami napok óta foglalkoztat. Mégpedig az, hogy mennyire tehet az ember arról, ami vele történik, illetve mekkora szerepe van a környezetnek egy ember tulajdonságaira, illetve mennyit lehet ebből még elfogadni.
A kérdés egy cigánybűnözéssel foglalkozó vitában fogalmazódott meg, és persze sehova nem vezetett. Az én elég sajátos gondolataimat nem nagyon tudták ezzel kapcsolatban elfogadni, miszerint vastagon benne van társadalmunk abban, hogy ez így alakult. Ugyanis szerintem ebben nem kifejezetten a cigányok hibásak, hanem pontosan mi.
Megmagyarázom. Játszuk itt a liberális, befogadó, elnéző szerepet, de ez szerintem olyan, mint az a szülő, aki mindent megenged a gyerekének, nem húz határokat, mindentől megvédi, aztán csodálkozik, hogy a gyerek a fejére nő, szemtelen, egyre többet követel és nem akar dolgozni, csak otthon mereszti a seggét és tarja a tányérját. Éppen ideje lenne egy komoly pofánbaszásnak, kizárólag a gyerek érdekében.
De a segítő szándékú rosszakarás valahogy nem fér bele azokba a normákba, amikkel álltatjuk magunkat.
Van egy ismerősöm. Jó fejű, kedves gyerek, de nem különösebben okos, és emellett még szorgalom se szorult bele sok. Sok ilyen van. A szülei, akik értetlenül álltak a gyerek iskolai teljesítménye előtt, főleg hogy a nővére jó tanuló volt, rögtön kész voltak a magyarázattal. Szar az iskolai rendszer, pikkelnek rá a tanárok. Hát nem egyszerűbb, mint leülni a gyerekkel és hosszú órákig tanulni vele? A gyerek is hálával fogadta ezt a megoldást, hiszen egyszerűbb magyarázni a bizonyítványt, mint nekiülni annak a kurva leckének és megtanulni. Aztán jöttek a dolgos évek. Szakma persze semmi. Csak az érettségi legyen meg! Ja, hogy az magában semmit sem ér? Ez a szemét világ! 12 évnyi tanulás semmit nem ér? Sorjáztak a melóhelyek, itt szar a főnök, ott szemetek a kollegák, ehün kevés a fizetés, ottan meg túl sokat kell dolgozni. Bocsánat nem sokat kell dolgozni, hanem genya módon kizsákmányolják az embert. A szülők hát csináltak egy üzletet a gyereknek, legyen a maga főnöke. De ez a szemét világ, hát nem összeesküdött ellene? No mindegy, azért másfél évig csak eltartott, míg felélte a boltot. Tehát nem csinálta annyira rosszul! Csak a körülmények! Rossz helyen volt a bolt, állandóan igényekkel jöttek a vevők, soha nem az kellett nekik, ami éppen raktáron volt. Szemetek! Aztán férjhez ment, gyereke lett. Erre a szülők vettek neki lakást, mert hát mégis, ugyan miből tudna ő lakást venni, mikor az élet esküdött össze ellene! Aztán megint jöttek a bajok, mert hát a fenébe, egy 6 órás meg egy fekete, hol fizetős, hol nem fizetős állásból nem lehet eltartani még egy gyereket is. Mindez mellé persze cigizni, taxival járni ha épp késésben van, és nemcsak divatosan, de márkásan is öltözködni természetesen. Szóval nem fizették a számlákat és már éppen el akarták árverezni a lakást, mikor ismét a szülőkhöz fordult. Akárhogy is nézzük ekkor már ultimátummal. Vagy kisegítik őket, vagy mennek a híd alá! Összeült a családi kupaktanács. A nővér azt mondta ne rántsák ki a szarból. Illetve segítsenek, de ne önzetlenül. Fizettessék vissza vele a pénzt. Tíltassák le a fizetéséből. Lepisszegték, hát hogy képzeli, hát hogy tudnának megélni még ha annaka kicsinek is elszedik a felét. A nővér nem vette észre, hogy szél ellen pisál, erősködött, hogy legalább normális 8 órás állást vállal és a férj is elmegy egy rendes céghez, ahol normálisan fizetnek. A szülők pedig szörnyülködtek, hogy hogy lehet valaki ennyire szívtelen, szemét és érzéketlen. Kifizették és annyit kértek a megtévelyedettől, hogy hetente menjen el hozzájuk és takarításban, ablakpucolásban segítsen nekik.
Az eredmény? Másfél hónapig járt, de nagyon megterhelő volt 6 órás munka, gyerek, háztartás mellett még segíteni is. Fél éves jókislányság után meg a számlák ismét kifizetetlenül halmozódnak a sarokban. De semmi gond gyűlik a szüléknél is a nyugdíjból megtakarított pénzecske.
