Olyan szép idő volt csütörtököm, annyira kellemes, tavaszias, hogy a hosszú téltől eldepressziózott embereknek mind ki kéne menni a szigetre sétálni egyet. Illata volt a levegőnek kéremszépen. Én mondjuk kapkodtam bőven belőle, de még úgy is remek volt. Sütött a napocska, csiviteltek a madarak, és majdnem letapostam egy pár rigót, akik olyan mértékben feledkeztek bele szokásos, tavaszi csajszerző verekedésükbe, hogy a futópályán tépték egymást.
Kezdem azzal, hogy 150 lépést futottam, utána 100-at gyalogoltam. Ezt először csak ötször akartam így, hogy legyen valami köze az edzéstervhez, de aztán ha már így alakult, hát végig kitartottam. Meg is lett a jutalma, kerek 3 percet javítottam a köreredményemen, azaz 48 perc alatt "száguldottam" körbe a szigetet. Hát hova lehet ezt fokozni??? :) Még mindig szánalmasan lassú vagyok és totyogok csak, de a kezdethez képest ez már egyszerűen fantasztikus. Futás közben már kezdem észrevenni a környezetemet is, azaz nem kell folyamatosan az előttem levő két méterre koncentrálnom, hanem néha már felemelem a fejem, és körülnézek. Így lehet az, hogy most vettem észre, hogy a strandon csúszdarendszer is van. (Pedig nem is kicsi), hogy kajakosok is vannak, és hogy a végében van atlétikapálya is. Mi minden jöhet még ezek után? :) Szóval szerintem ez annak a jele, hogy kezdem élvezni. No azért attól még úgy érzem messze vagyok, hogy hiányérzet lépjen fel, ha egy alkalommal nem tudnék kimenni, vagy hogy mosolyogjak futás közben, inkább úgy fogalmazok, hogy már nem fáj annyira az egész.
Felmerült az első öltözködésbeli igényem is. Rájöttem, hogy tök gáz a nadrágom. Ami konkrétan idegesít benne, hogy susog a lépéseknél. Ez soha nem tünt még fel, de most egyszercsak belém villant, és attól kezdve, egyre hangosabb lett. A végén meg voltam győződve róla, hogy az egész sziget az én susogásomat hallgatja.
Szóval kéne egy futónadrág. Talán ha elég bő és hosszú pólót veszek fel rá, akkor nem olyan gáz a széles izé...
